Történetünk

Történetünk részben 2011-ben kezdődik, részben pedig vagy 35 évvel előbb. Történt ugyanis, hogy két baráti család pálinkázgatva, borozgatva grillezésbe kezdett, hogy áldozzon a gasztronómia szent oltárán. Kortyot- korty, szót szó követett, mikoron előjöttek a "régi szép emlékek", mondván bár más- más tájakról származunk, egy mégis csak közös, ha gyermekkorunkban megfájdult a gyomrunk valamely zsíros étek után, (vagy csak úgy...) nagyszüleink kockacukorra csepegtetett pálinkával kezelték bajunkat. Nagypapám pedig, aki rendszeres korcsma látogató volt, bár alkoholt sosem ivott ott, csak ahogy Ő szokta mondani: "elmentem hallgatni a készet", azaz mit beszélnek az emberek a faluban, tehát mikor neki kellett egy kis segítség, ha kiújult a köszvénye, akkor mindig rozmaring ágyon érlelt pálinkával kezelgette, külsőleg... emésztési gondokra belsőleg...

Amikor ezt felidéztük bújt elő az ötlet fejünkből, hogy vissza kellene hozni a köztudatba ezeket a régi, jól bevált recepteket, hisz ez is magyarságunk, gyökereink része. Elkezdtünk kutatni, kísérletezni -eleinte még csak a saját szórakozásunkra- milyen gyógymódok is voltak rég.


Kutatás közben egyre inkább arra lettünk figyelmesek, mindenki milyen szívesen beszél ezekről a praktikákról. Így ismét össze kellet ülnünk egy kis "beszélgetésre", és elvben megalakítottuk cégünket. Az elgondolást tettek követték, megvásároltunk egy rég nem működő pálinka főzdét, amely viszont több mint 80 éves múltra tekint vissza és párlatmesterünk fiatal korában még dolgozott is ott, mint bérfőző. Elkezdődött a tervezés időszaka, egy kis átalakítás itt, egy kis újjáépítés ott és 2012 szeptemberében újra nyitottuk bérfőzőnket.



Szerencsésen indult az újrakezdés éve. Sokan emlékeztek még a régi időkre, amikor ebben a Táskai főzdében főzetve ki féltve őrzött és gondozott cefréjüket, a téli hónapokban igazi saját kisüsti pálinkát fogyaszthattak. A bérfőzés biztos alapot kell jelentsen a jövőre nézve ahhoz, hogy maradhassunk, aminek indultunk, a minőségre elhivatott, egyedi tiszta íz világot képviselő, manufakturális jellegű vállalkozásnak. Nagyon fontos számunkra megőrizni azt az értéket, amelyet magyar őseink kitartó fejlesztése és elhivatottsága a jó és szép iránt megteremtett, nevezetesen a PÁLINKÁT. Igen így, csupa nagybetűvel, mint Hungarikumot, mint egy képzőművészeti remeket, melyet nem szabad (és nem is lehet) automatizmusokba törni, melyhez kell a kifinomult párlatmester minden érzékszerve, melyhez kell a csodálatos magyar föld adta gyümölcs és melyhez kell a magyar paraszt szakértelme, hogy az a gyümölcs olyan ízletes legyen, mely nincs a világon máshol. Ebből a gyümölcsből kell nekünk kivonni azt az eszenciát, mely a lényegét, a minőségét és a zamatát adja. Tesszük ezt korszerű eszközökkel kétszeres lepárlással és modern aroma tornyos berendezéssel is. Szem előtt tartva a fejlődést, de nem hagyva elfeledni a tradíciót sem.


Úgy gondoljuk, hogy néhány ismert, vezető gyümölcsből készült pálinkánk által megteremtjük magunknak azt a piaci szeletet, melybe be tudjuk vezetni termékcsaládunkat, amiért az egészet elkezdtük, ahogy somogyiasan mondják:


"A pálinka kupicában gyógyszer, nagy pohárban orvosság"



A pálinkaház



Főzdénk története az 1920-as évekre nyúlik vissza, ekkor épült az épület. 1937-től Palacskó István, vagy ahogyan a helyiek nevezték amerikás Pista főzte a környékbeliek pálinkáját egészen a II. világháború utáni időkig, amikor is államosították a jól jövedelmező vállalkozást.


Ezekben az időkben a Lengyeltóti ÁFÉSZ volt nem túl gondos gazdája az egységnek. Felújításokat, fejlesztéseket egyáltalán nem végeztek, csak alkalmazottal üzemeltették a főzdét. Az üstök ilyen körülmények között 2-3 év alatt kiégtek, de csak a foltozgatásukra áldozott az ÁFÉSZ. Ez így ment 1950-ig, amikor átvette a TSZ a főzde működtetését. Ekkor már némileg javult a helyzet, fejlesztésre ugyan ekkor sem fordítottak, (mondván eddig jó volt, jó lesz eztán is) de legalább a szükséges javításokat, cseréket rendszeresen elvégezték. Pörgött is az élet, a főzde éjjel-nappal működött. Volt itt feles főzés, amikor a végtermék felét be kellett szolgáltatni, ez volt az adó és a főzésért 11 Ft-ot kellett fizetni és volt "pénzes főzés" amikor mind maradt a gazdáé, de a főzésért fizetni kellett.Híres volt a főzde megye szerte. Itt főzetett a megyei rendőr főkapitány is! Szeptemberben már betelt a naptár az aktuális évre. Ez szerencsére most is így van.


Gróf Gyuri bácsi, aki 1950-től 1987-ig itt dolgozott osztotta meg velünk korabeli tapasztalatait, mesélte el élményeit. Abban az időben elképzelhetetlen volt, hogy a magyar parasztnak ne legyen otthon pálinkája. A legtöbb a szilva volt, de sok volt a körte, barack és a törköly is. Jellemzően a lehullott gyümölcsöt gyűjtötték össze pálinkának, hisz a szép érett egészséges szemekből lekvár, kompót, aszalvány készült télire, nem volt még ismert a globalizáció, nem ettek friss érett szilvát februárban. Mivel a gondos gazda arra is ügyelt, hogy ne legyen sok a lehullott gyümölcs, általában vegyes pálinkát készítettek, hisz így jött össze az a mennyiségű cefre, amelyből készült pálinka kitartott egy évig. Minden reggel meg "kellett" inni azt a kis kupicát, melyet legtöbbször az asszonyok mértek ki uruknak. Eztán következett a jószág, majd egy újabb kupica és a reggeli, ezzel azonban be is fejeződött a pálinkázás. A pálinka a mindennapok része volt, de használták külsőleg- belsőleg orvosságként is. Átlagosan 52 °alc volt az erősség, amelyen a falusi ember kérte a pálinkát és ez az öregek körében így van a mai napig.
A szeszfőzde abban az időben a falusi kulturális élet központja is volt. Szerettek itt összeülni az emberek, megvárni egymás pálinkájának elkészültét, beszélgettek, kártyáztak és kóstolgattak. A pálinkafőzés szezonja télen volt, amikor korán sötétedett és a parasztok nem tudtak mit kezdeni magukkal a késő délutáni, kora esti órákban, így összeültek a főzdében, ahol jó meleg volt, a helyiséget átjárta a gyümölcs és a párlat semmihez nem hasonlítható aromás, zamatos illata. Pezsgett itt a közösségi élet.


A főzőmester régen szagról állapította meg, hogy milyen minőségű a cefre. Ha finom gyümölcsös volt az illata, akkor meg volt rá az esély, hogy jó pálinka készüljön belőle. A törköly alá - mivel szimplafalu, közvetlen tüzelésű üstök voltak, hogy le ne égjen- kizárólag jó minőségű szalmát lehetett rakni, mert a dohos íz átment a pálinkába is.
A hiedelmekkel ellentétben azonban régen sem volt mindenki gondos gazda, régen sem értett mindenki a pálinka főzéshez, de nem is akartak bele kotnyeleskedni, megbíztak a főzőmesterben, vagy ahogy akkor hívták a "főzdésben" és inkább közösségi helynek használva a főzdét kikapcsolódtak a napi kemény munka után.


Ezt a főzdét vásároltuk mi meg 2011-ben meglehetősen lerobbant állapotban és újítottuk fel erős hittel abban, hogy újra fel tudjuk virágoztatni. Azon dolgozunk, hogy régi értékeit megőrizve, de a fejlődést és a tradíciót egyaránt szem előtt tartva, minőségben kompromisszumot nem ismerve, hosszú távon jól működő pálinkaházat hozzunk létre.